Időpont: 2024. december 12. 18:00 - 19:00
Helyszín: Online
Üdvözlünk az AWS Lounge Hungary webinar sorozatán!
A rendezvény ingyenes, ám a helyek száma korlátozott, így regisztrációhoz kötött!
Az AWS, illetve szakmai partnerei, a Devertix és az Ingram Micro által szervezett előadás-sorozat célja, hogy sallangoktól mentes, 100%-ban szakmai előadásokkal támogassa az AWS-sel már foglalkozó és a felületek iránt még csak érdeklődő hazai szakembereket is. Nem titkolt célunk az sem, hogy a résztvevőinket valódi, egymást segítő közösségbe kovácsoljuk.
A WEBINÁR ELŐADÓI
AWS Lounge Hungary webinár-sorozat időről időre elhozza az AWS újdonságait, azok gyakorlati alkalmazását külső szakemberek segítségével, illetve olyan 3rd party szolgáltatásokat is, melyek hozzájárulnak a professzionális felhőhasználathoz.
Márk hét éves korában szeretett bele a programozásba, amikor (némi apai segítséggel) sikerült megírnia az első programját (egy analóg órát Basic nyelven).
Azóta sok idő telt el, de a rajongás megmaradt, aminek köszönhetően rengeteg open source szoftver szerzője és maintainere a mai napig.
A nyílt forráskódú szoftverek mellett a felhőalapú (Cloud Native) alkalmazások iránti lelkesedése is végigkísérte pályafutását, így több, ezen a területen aktív cégnél is megfordult (Ustream, IBM, Banzai Cloud, Cisco, hogy néhányat említsünk).
Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával vagy azzal, hogy miért törik el egy script a CI-on, miközben lokálisan fut? Gyorsan ki kellene adni egy fixet, de a CI épp nem fut?
Nem vagy egyedül!
Ezeknek a problémáknak a megoldására jött létre a Dagger, egy nyílt forráskódú, hordozható CI/CD engine. A mai előadásban ennek a használatát fogom bemutatni egy példa alkalmazáson keresztül. Ha minden jó megy, akkor a kész konténer a végén AWS-en landol és fut is majd.
Négy éve dolgozom AWS Cloud Engineer pozícióban, ahol a felhőalapú infrastruktúra és CI/CD rendszerek tervezésében, fejlesztésében és üzemeltetésében veszek részt. Három AWS Certificate-tel rendelkezem, amelyek az AWS architektúra és DevOps megoldások terén szerzett szakértelmemet igazolják. Számos gépi tanulási és mesterséges intelligencia projektet valósítottam meg AWS környezetben, különös hangsúlyt fektetve a generatív AI és LLM technológiák integrációjára az automatizációs folyamatokba. Ezáltal olyan okos CI/CD rendszereket alakítok ki, amelyek képesek gyorsabb és hatékonyabb fejlesztési ciklusokat biztosítani a csapatok számára.
Ha érdekel a szoftverfejlesztés világa, de nem szeretnél időt vesztegetni a különböző eszközök beállításával, vagy ha csak kíváncsi vagy, hogyan könnyítheted meg a csapatod munkáját, akkor ezt az előadást neked ajánlom!
Az AWS CodeCatalyst egy olyan modern fejlesztési platform, amely egyesíti a tervezést, kódolást, tesztelést és alkalmazás-telepítést, hogy egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az alkalmazások létrehozását. Az előadásomban egy részletes áttekintést adok az AWS CodeCatalyst-ről, amely megkönnyíti a fejlesztők munkáját azáltal, hogy minden szükséges eszközt egy helyen biztosít. Bemutatom, hogyan használhatók a projektsablonok és automatikus munkafolyamatok, valamint hogy a felhőalapú fejlesztői környezetek hogyan gyorsítják fel a munkát és biztosítják a csapatok közötti zökkenőmentes együttműködést.
Az előadás második felében egy demóban mutatom be, hogyan működik mindez a gyakorlatban. Lépésről lépésre végigmegyünk egy fejlesztési folyamaton, így saját szemeddel láthatod, hogyan könnyíti meg az AWS CodeCatalyst az alkalmazások létrehozását és működésbe helyezését.
Az előadások során megismerheted a CI/CD alapjait, a Dagger platformját, illetve az AWS saját CI/CD eszköztárát, középpontban az Amazon CodeCatalyst-tal. Mindkét előadás demóval teszi még szemléletesebbé a bemutatott megoldásokat, így azonnal hasznosítható tudással gazdagodhatsz! A webináron megismerkedhetsz a Dagger és az Amazon CodeCatalyst felületével, valamint bemutatjuk a használatához szükséges legfontosabb praktikákat.
Eltérve a korábbi formátumtól, ezúttal egy két részes, mélyebb szakmai tartalmú előadással várjuk a webinár résztvevőit, ahol mindkét előadás hosszabb, 30 perces időkeretben kerül bemutatásra. Ez lehetőséget ad arra, hogy alaposabban elmélyüljünk a CI/CD világában, és ne csupán ízelítőt, hanem átfogó ismereteket nyújtsunk az érdeklődőknek.
Csupán töltsd ki az alábbi jelentkezési űrlapot. A részvétel ingyenes, de a helyek korlátozottak, így érdemes mihamarabb jelentkezni, hogy biztosítsd a helyedet. A webinárra regisztrálók hozzáférnek majd az online közvetítésünkhöz, ahol élőben, tökéletes minőségben, a prezentációk bevágott képével lesz követhető az esemény. Sőt, bátran kérdezhetsz is az előadóinktól!
A zárt közvetítés YouTube linkjét a rendezvény előtti napon küldjük ki a regisztrált résztvevőknek, számukra a rendezvény felvételről is visszanézhető lesz!
Köszönjük, hogy érdeklődsz az AWS Lounge Hungary iránt és reméljük, hogy találkozunk a webináron!
Csatlakozz hozzánk és merülj el velünk a CI/CD automatizációk világában!